Akik dúlával szültek - 1. rész

Füzesiné Békés Emőke

Az első kérdés, ami felötlik mindannyiunkban: mi szükség a dúlákra, ha ott van az orvos, a szülésznő, s ma már, ha a pár szeretné, az apa is. A válasz sokféle lehet. Mert mi magunk is sokfélék vagyunk: ahány szülés, annyi helyzet, annyi igény. A leghitelesebb válaszokat akkor kapjuk, ha magukat az érintetteket kérdezzük. Ezt tették a Dúlafilm készítői is. Az alábbiakban néhány részletet adunk közre a film interjúiból.

Edina: Réka az első gyermekem, ő kórházban született. Akkor az még nagyon-nagyon jó szülésnek számított, mert apás szülés volt, meg egyáltalán, foglalkoztak velem. De utólag az egészet átélve már tudtam, hogy nem az, amire vágytam. Akkor én azt mondtam, hogy szeretném, ha normálisan, szép háborítatlan körülmények között születne a következő. Mátéval arról beszéltünk, hogy sikerül talán otthon szülni. De nem úgy alakultak a körülmények. Tudtam, mi az, hogy dúla, beszélgettem is dúlákkal. Ezért azt gondoltam, hogy ha a harmadik babáról van szó, biztosíték számomra az, ha dúla van velem. Addig se kórházat, se szülészorvost, se szülésznőt nem választok, a dúla lesz az első. Tehát az nekem biztonság, kapcsolat a kórház és köztem, a világ és az én világom között, mint egy ajtó a két helyiség között, hogy kint is van, bent is van, és ha kell akkor ezt az átmenetet biztosítja.

Mari: Ha jól emlékszem négy évvel ezelőtt, az első lányom születésénél hallottam dúlákról a Kismama újságból. Akkor azonban azt gondoltam, hogy nincs rá szükségem, a férjemmel fogok szülni, apás szülés lesz, miért is kéne dúla. Igazából akkor túl általános dolgokat tudtam csak a dúlákról, illetve nem találkoztam személyesen dúlával, és ezért nem sikerült személyes kapcsolatot kialakítani. A második kislányom születésénél pedig én kerestem a dúlákat, mert az első szülésem tapasztalata már mögöttem volt, és azt mondtam, hogy olyat soha többet. Tehát akkor már tudtam, hogy mire való a dúla, és hogy miért kell nekem dúla. Első szülésem idején mindent elolvastam a szüléssel kapcsolatban, mégsem tudtam, hogy valójában mi a szülés. A férjem, férfi lévén, nem élte át, nem egészen értette mi az, hogy szülés. Nem kaptam meg azt a segítséget a szülésznőtől, amit vártam, mert mint később rájöttem, azt vártam, hogy úgy viselkedjen, mint egy dúla. A kórházi szülésznő azonban, aki egyébként választott szülésznő volt, nem tudta, vagy nem akarta betölteni ezt a szerepet.

Edina: Azt hittem, hogy az ember okosodik, vagy ügyesedik, ahogy egyre több gyereket szül, de rádöbbentem, hogy mindig újat tanulunk. Valószínűleg nemcsak azért, mert másként történnek a dolgok, hanem mivel én is lelkileg más lettem, mint az első vagy a második gyerekemnél. Volt segítségem, volt egy könyv: A bába válaszol, amit bábák írtak, az nagyon sokat segített, de még ez is kevés volt, mert nekem mindig fontos az emberi kapcsolat.

Éva: Apás szülésre készültünk, tudtam, hogy szükség lesz arra, hogy engem a dúla támogasson, de ehhez kellett még valaki, tehát így jött a gondolat, hogy kell valaki.

Andrea: Elképzeltem, hogy fekszem kiterítve, és a kisbabám ott sírdogál mellettem egy kiságyban. Ez szörnyű lett volna. Ő kivette, nekem adta, ringatta, énekelt neki, ha szükség volt rá. Csodálatos érzés volt, hogy a kicsi jó kezekben van, amikor nem nálam van, vagy nem tudok felugrani hozzá, felemelni őt. Aztán most, hogy erről beszélünk, arra gondolok, hogy a kislányomnak, szintén olyan nagy segítség volt a dúla jelenléte, mint nekem, ő jó kezekben volt nála, amikor nem lehettem vele.

Éva: A várandósság utolsó heteiben, nem tudom pontosan már mikor volt, megéreztem a fontosságát annak, hogy összeálljon a kép a szülésről. Szerettem volna bábát választani. Valójában egy dúlát kerestem, csak nem tudtam, hogy ez mit is jelent.. Akkor eljöttem a szerdánkénti dúlatalálkozóra, és ott találkoztam vele.

Mari: Nekem a dúla arra kell, hogy folyamatosan, megszakítás nélkül kizárólag velem foglalkozzon, és az én mindenféle nyűgömet-bajomat, lelki problémámat, kérdéseimet kezelje, reagáljon rá szülés közben, és semmi egyéb dolga ne legyen.

Andrea: Arra készültem, hogy az első császár után sikerül természetes úton szülni. Azt gondoltam, mivel nincs tapasztalatom az ilyenfajta szülésben, a dúla olyan legyen, aki tud segíteni a felkészülés alatt, és a szülésben is. Igazából nem tudtam elképzelni, hogy egy császáros szülésnél mi lesz a dúlám szerepe, mert utolsó leheletig azért küzdöttünk, hogy sikerüljön szülni. A szülés előtti napokban nagyon sokat beszéltünk telefonon. Nagyon szerettem volna vajúdni, még akkor is, ha végül császármetszés lesz, mert tudom, hogy ez fontos a babának. Nem sikerült. Aznap – nem tudtuk hogy fog alakulni a szülés –, reggel nyolcra kellett bemennünk a párommal, és azt beszéltük meg, hogy amint látszik, mikor lesz dúlára szükség, hívjuk őt és jön.

Éva: Sokat számított a lelki segítség, a felkészítés, mely lehetővé tette hogy – noha kórházat is az utolsó pillanatban váltottunk –, teljes bizalommal, valamilyen belső biztonságérzettel mehessek oda.

Akik dúlával szültek - 2. rész



Küldje el e-mailben ezt a cikket!

Feladó (e-mail):
E-mail cím, ahová küldöd:
Megjegyzés: