Az a jó, ha fáj???

Az interjút készítette: Safi

Azonnal a hasamra tették, és csak beszéltem hozzá összevissza. Rögtön utána kaptam érzéstelenítőt, és 40 perc varrás következett. Ebből már nem éreztem semmit, csak gyönyörködtem Milénában. Elfeledtette, hogy ideiglenes szülőszobában vagyok, szemben a nyitott ajtóval és a lifttel...

Ilona: Magam sem tudtam mitől, de Szilveszter éjjel már nagyon fáradt voltam. Másnap pozitív lett a terhességi tesztem. Volt hol laknunk, így hát szerettük is volna már, hogy így legyen.

Még nem tudtam, mi az, ami várható, nem tudtam, mire számítsak, de biztos voltam a változásban. A nyolcadik hónap végéig dolgoztam, közben lakást is cseréltünk. Nem tekintettem a terhességet különösebben más állapotnak, tettem a dolgomat. Nem jártam terhestornára, nem készítettem születési-szülési tervet, rendezgettem a lakást, elmentem minden előírt vizsgálatra, az utolsó hónapban hetente UH-ra. Szeptember 2-ára voltam kiírva. Augusztus 31-én éjfélkor elfolyt a magzatvizem.

Safi: Mit éreztél akkor?

Ilona: Teljesen nyugodt voltam, alig vártam, hogy kijöjjön. Hetekkel előtte már iszonyú erős jóslófájásaim voltak, úgyhogy örültem, hogy végre túlleszek rajta. Az előző napokban  vettünk egy csomó babaruhát, végül is felkészültünk.

Felkeltettem a páromat és bementünk a Szabolcs utcai kórházba. A portás megkérdezte, miért jöttünk? Nagy hassal, éjjel, folyamatos magzatvízcsurgással. Jó kérdés! A szülésznő megvizsgált. Azt mondta reggel 6 és 9 között meglesz a baba. Kértem hívjuk fel az orvosomat, de ő megnyugtatott még ráérünk.

Safi: Ismerted a szülésznőt?

Ilona: Nem, ő volt az ügyeletes.

Safi: És nem bántott, hogy nem hívja azonnal az ismerős orvost?

Ilona: Hívta, de nem volt elérhető. Éjszaka volt. Mivel azt mondta, reggel előtt nem lesz baba, gondoltam ráér. Még.
Nálam nem jött be a sablon, a szabályos időközönként jelentkező fájásokkal. Folyamatos fájásaim voltak szünet nélkül. 6-kor beöntés és zuhany következett. Meg műszakváltás.

Safi: Egyedül voltál a szülőszobán?

Ilona: Nem, a párom végig velem volt, és anyu is jött még éjszaka, pedig a telefonban azt mondta, aludna még. Ő nem jöhetett be, de én mászkálhattam, lépcsőztem is folyamatosan, mert lassan haladt a tágulás. Így ő is velünk volt. Na meg egy igen fura szobatárs… de ő aztán hazament.

Kimerült voltam összesen 1 órát aludtam előző este. Kértem EDA-t, mert borzasztóan fájt már minden. A párom kiakadt, hiszen megbeszéltük kibírom fájdalomcsillapító nélkül. Ő már kapott spinális érzéstelenítőt egy térdműtét miatt, és rossz emlékei voltak. Az aneszteziológus megnyugtatta, ezt máshová adják, a kettő nem ugyanaz.

Safi: Kinek az ötlete volt az érzéstelenítés?

Ilona: Már nagyon fáradt voltam, és folyamatosan fájt, a szülésznő mondta, hogy tíz előtt nem lesz baba, én meg a hűtőszekrényt rugdostam kínomban. Erre ő azt mondta, az a jó, ha fáj. Na ebben nem értettünk egyet. Akkor jött szóba ez a lehetőség.
Így hát bekötötték az epidurált. Két óra nyugalom következett: fekvés, a monitor a hasamon. Beszélgettünk és hallgattuk a baba szívverését. Egyszer csak csend lett. Valahogy túl nagy csend. Jöjjön már valaki! 5 perc múlva arra járt az új szülésznő, mert 6-kor volt a váltás. Semmi baj – mondta, csak elmozdult a gyerek a pocakomban. Mondhatták volna előre is, akkor talán nem kerülgetett volna percenként a rosszullét, hogy valami baj van. Kezdett kimenni az EDA hatása is.

9 óra volt már. Kérdeztem, hogy hol van az orvosom, szóltak-e már neki? Igen – volt a válasz, de nem elérhető. Biztos kutyát sétáltat, ne izguljak. Én nem izgulok, de a „6 és 9 között szülünk"-höz képest negyed 10 van és sehol az orvosom. Szerencsére 10 előtt 10 perccel megérkezett. Kicsit megnyugodtam, de újra elviselhetetlenek lettek a fájások.

Nem kaptam több érzéstelenítőt, hogy érezzem a tolófájásokat. Mikor megvizsgált a doktor úr, látta, hogy nem jött le még a gyerek feje. Ő akkor reggelizne. Anyám elébe állt, és mondta, most aztán nem megy sehova… De megnyugtatott:  Várnunk kell még 1 órát. Letelt az is.

Még mindig semmi. Pár perc múlva jött az utasítás: szülünk és szétszedték az ágyat. Akkor már a doktor is ott volt, és bekötöttek egy oxitocin-infúziót. Előtte 10 nyomás a bal oldalamon fekve, 10 a jobb oldalon . A lábam a kengyelben, a doktor úr térdel a hasamon. A szülésznő a lábaimnál, a párom a fejemnél. Tolófájás sehol. Végül sima fájással, úgy tizedik nyomásra végre megszületett a kislányom: Miléna 1999. szeptember 1-jén 10 óra 50 perckor, 55 centivel és 3960 grammal.

Azonnal a hasamra tették, és csak beszéltem hozzá összevissza. Rögtön utána kaptam érzéstelenítőt, és 40 perc varrás következett. Ebből már nem éreztem semmit, csak gyönyörködtem Milénában. Elfeledtette, hogy ideiglenes szülőszobában vagyok, szemben a nyitott ajtóval és a lifttel...

11 óra vajúdás után végre megérkezett. Délután megkérdezték, hogy ugye nem vettük el nagyon a kedvét a szüléstől? Á, dehogy. Ezt inkább később vitassuk meg – mondtam.

Safi: Milyen benyomások maradtak benned?

Ilona: Mindent elnyomott, hogy Miléna ott van, és egészséges. Nem szültem volna másnap újra.

De csak akkor jött a feketeleves.

Másnap a gyerekorvos még elmondta, hogy szívzörejt hall, a gyerek fél arca béna, és kattog a csípőízülete. Csak akkor estem nagyobb pánikba, mikor a koponyaultrahang után azzal hozta vissza a nővér, hogy ennek a gyereknek a fejében nincsen semmi. Mégis minek kellene lennie? Kérdeztem? Hát észnek, anyuka. Na, az ilyen viccek helyett talán mesélhettek volna arról, hogy nem jó, ha a sárga baba átalussza az éjszakát, nincs egy pisis pelusa sem, és hogy a súlyának az ötödik napon már talán illene nem tovább csökkennie. Bár a próbaszopáson egy óra után nem volt mérhető eredmény, csak az itthoni védőnő javasolta a tápszert. Sokat sírtam, hogy még etetni sem tudom. De aztán napról napra jobb lett.

Tudtam, hogy most már csak az számít, hogy itt van a kislányom.

Ruben és Lorena



Küldje el e-mailben ezt a cikket!

Feladó (e-mail):
E-mail cím, ahová küldöd:
Megjegyzés: