Jarred születésének története 1.

Pregnancy.com

Már időtlen idők óta szerettem volna egy második gyereket is, de az idő sosem tűnt megfelelőnek. Joshua születése után, 1989-ben úgy döntöttem, továbbtanulok és bábaként alapozom meg a karrieremet. Amikor úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk még egy gyerekkel, Joshua már 9 éves volt.

Nagyon izgatott voltam és arra számítottam, hogy egyből teherbe esem. Képzelhetitek, mennyire csalódott voltam, amikor hónapról hónapra újra megjött a menzeszem. Tíz hónappal később végre előtűnt a csík a terhességi teszten. Először el sem hittem. Háromszor megismételtem a tesztet, mire teljes mértékben beleéltem magam a várva várt sikerbe. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy azonnal megosszam mindenkivel, de mivel csak négy hete voltam terhes, igyekeztem visszafogni magam. Ez egészen a terhességem hatodik hetéig tartott, amikor is már nem bírtam tovább várni.

Kíváncsi voltam, a választott bábáim (jó barátaim) mit szólnak – az izgatottságuk az enyémmel vetekedett. Azonban az az érzés kerített hatalmába, hogy mégsem vagyok terhes – furcsa volt, hiszen minden jel az ellenkezőjére utalt, mégis még sokáig megmaradt ez az érzés. Várandósságom 12. hetében azzal dorgáltam magam, hogy buta vagyok és elkezdtem kikapcsolódni.

Két nappal később, mikor WC-re mentem, egy mézszínű foltot vettem észre a WC-papíron. Hirtelen újra úrrá lett rajtam ez a kétségbeejtő, lesújtó érzés. Megpróbáltam értelmes magyarázatot találni arra, amit láttam, de tudtam, valami nincs rendben. Lefeküdtem aludni és megpróbáltam megszabadulni az érzéstől. Egy szemhunyásnyit sem aludtam. A következő nap kábultan mentem dolgozni. Találkoztam az egyik bábámmal és elmeséltem, mi történt. Felajánlotta, hogy megkeresi a baba szívverését egy doppler segítségével. Újra és újra próbálta, de hiába. Azzal nyugtatgattam magam, hogy azért nem találja a szívverést, mert még a terhesség nagyon korai szakaszában voltam. Megfogadtam a tanácsát, hazamentem és lepihentem.
 
A foltok továbbra is megjelentek, és a szívem mélyén tudtam, hogy ebből a terhességből nem lesz semmi. Az ötödik napon úgy döntöttem, ultrahangos vizsgálatot kérek – biztos akartam lenni abban, hogy mi történik. Az ultrahang egy csodálatos szülésznővel hozott össze: azt mondta, ha bármilyen probléma merülne fel, szóljak neki nyugodtan. Tisztán emlékszem a növekvő aggodalomra, amit éreztem, amíg az ultrahangra vártam. 30 másodpercig tartott, míg az orvos elvégezte a vizsgálatot és a szülésznő rám nézett. A tekintete a legrosszabb félelmeimről árulkodott. Elmagyarázta, hogy csak egy baba nélküli „üres terhesség" (más néven: vágyott petesejt) látszik. Teljesen lemerevedtem. A szülésznő félrehívott és elmondta Franknek és nekem, milyen lehetőségeink maradtak. Vagy egy méhkaparásnak vetem alá magam, vagy megvárom, amíg a természet vet véget a terhességnek. Az utóbbit választottam. A szülésznő megadta az elérhetőségét és meghagyta, hogy hívjam, ha szükségem van rá. A bábáimnak is elmondtam, hogy támaszra találtam és biztonságban érzem magam.
 
Akkor 13 és fél hete voltam terhes. Aznap este lefeküdtem aludni, és azt mondtam magamnak: „O.K., itt az ideje, hogy ezt befejezzem". A korai órákban arra ébredtem, hogy az ágy tele van vérrel és váladékkal. Hasüregi görcsöt éreztem. Az éjszaka folyamán többször is felkeltem és nagyon sok alvadt vért ürítettem a WC-be. Franket munkába küldtem – egyedül akartam lenni. A vérzés folytatódott és egyre erőteljesebb lett. Elkezdtem megbecsülni az elvesztett vérmennyiséget, amely rengetegnek tűnt. Közben patakokban folyt a könnyem. Az egyik bába felhívott, hogy érdeklődjön, hogy vagyok – megbeszéltük, mi történt. A tanácsára felhívtam a szülésznőt, aki megerősítette, hogy a vérveszteség jelentősnek tűnik, és hogy méhkaparásra van szükség. A szülésznő elintézte, hogy felvegyenek a kórházba (a betegfelvételi procedúra nélkül), és minél előbb megműtsenek, valamint egy olyan kórtermet szerzett nekem, ahol ismertem az ügyeletes bábákat. Kérni sem kérhettem volna több törődést. Ebédidő környékén mentem a kórházba, és kora este már otthon is voltam.

A következő napon üresnek éreztem magam. Életemben nem sírtam olyan sokat. A bábáim virágot küldtek – színes és vidám virágokat. Minden nap vetettem rájuk egy pillantást és erőt merítettem belőlük. A bábák mindennap felhívtak, hogy megkérdezzék, hogyan érzem magam. Nehéz időszak volt, de túléltem. A legnehezebb része az volt, amikor vissza kellett térnem a munkába, terhes és kisgyermekes anyukákkal kellett foglalkoznom.

A szülésznő visszahívott egy ellenőrző vizsgálatra. Tájékoztatott minket arról, min mentünk keresztül, mit talált, és ez hogyan hat a jövőbeni terhességre. Arra biztatott, ha ismét szeretnénk babát, nyugodtan próbálkozhatunk újra. Nem kell vele várnunk. Mivel előtte is jó időbe telt, mire teherbe estem, amint lehetett újra akartam próbálkozni. Vitaminokat, gyógynövény-készítményeket szedtem, és érzelmileg is megpróbáltam felkészülni egy újabb terhességre.

Egy menstruációs ciklust megvártunk és újra próbálkoztunk. Egy hónappal később, nagyjából, amikor a menzeszemnek meg kellett volna jönnie, éppen a barátainkkal vacsoráztunk. Arra gondoltam megcsinálok egy terhességi tesztet, mivel szívesen ittam volna egy kis bort, feltéve, ha nem vagyok terhes.

Képzelhetitek, mennyire meglepődtem: a teszt pozitív lett. Nem akartam elhinni. Vártam további 24 órát és megismételtem a tesztet, amely természetesen megint pozitív lett. Csak ezután mondtam meg Franknek – nem hiszem, hogy hitt nekem. Jó néhányszor elmondta, úgy érzi, nem vagyok terhes (talán annak hatása alatt, amit az előző terhességem alatt éreztem).

Különösen nyugtalan voltam a terhesség korai szakaszában. Folyamatos, meglehetősen fájdalmas hasüregi görcsöket éreztem. Biztos voltam benne, hogy ez a terhesség is vetéléssel fog végződni. Lelkileg tényleg nem készültem még fel a terhességre. Ez alkalommal csak a bábáimnak mondtam el, hogy terhes vagyok. Egy időre elhalasztottuk, hogy ezt másokkal is közöljem. A terhességem kilencedik hetében olvastam, hogy ilyenkor – dopplerrel – már hallani lehet a baba szívverését. Sosem próbáltam ezt ilyen korán egyik kismama esetében sem, de arra gondoltam, most mégis megpróbálom. Felkészítettem magam arra a lehetőségre, hogy esetleg nem találom meg. Öt másodpercbe telt, mire megtaláltam a rendszeres és erős szívverést. El sem akartam hinni. Csak a terhességem 14. hetében kezdtem el kikapcsolni a szorongásaimat és élvezni a terhességet. Fittnek éreztem magam és nagyon jól voltam.

Újra nekifogtam a gyakorlatoknak (egy kicsit leálltam velük a terhesség korai szakaszában). Valójában továbbra is súlyzós gyakorlatokat végeztem a konditeremben a munkakezdés előtt. Aggodalomra adott viszont okot, hogy gyakori és fájdalmas Braxton–Hicks* hullámaim voltak, amelyek a terhességem 16. hete körül kezdődtek. Alkalmanként megjelentek, és olyankor mindig aggódni kezdtem. Egy idő után rájöttem, ez is csak a terhesség része.

A törődés, amelyben a terhesség alatt részesültem, kiváló volt. A bábák rendszeresen felkerestek otthon, aminek nagyon örültem, főleg az elfoglalt életstílusom miatt. Sok fontos témát hosszan megvitattunk. Franket és Joshuat is sokszor sikerült bevonni. Egyszer udvariasságból felkerestem a nőgyógyászt. Örültem neki, hogy nagy segítségemre volt, amikor be kellett szállítani a kórházba. Tiszteletben tartotta a döntésemet, hogy otthon szeretnék szülni, és nyitott volt egyéb, az esetleges komplikációk esetén szóba jöhető megoldásokra. Szerencsére minderre végül nem volt szükségem.

Nagyon sok mindent megpróbálok belepréselni az életembe (akik ismernek, azok ezt mind alátámasztanák). A kórházi csoportos bábaprogramot, amelyben dolgoztam, a 34. héten hagytam ott és attól kezdve otthonról dolgoztam. Számos nagyobb volumenű projektet próbáltam befejezni, mielőtt a baba megérkezik – hasztalanul. Folytattam az otthoni szülési praxisomat és a már folyamatban lévő szülés előtti csoportokat is továbbvittem. Azon aggódtam, hogy a baba talán túl korán érkezik, mielőtt még felkészülnék rá. Egyik vasárnap (2000. szeptember 30.), amikor már a terhesség 38., sőt majdnem 39. hetében voltam, azt mondtam magamnak, minden lehetőt megtettem, és készen állok a baba fogadására, ha meg akar születni.

Ekkor igazi változást figyeltem meg magamon. A hétfő estét a munkahelyi kollégáimmal töltöttem. Ellazultnak és boldognak (jóllehet a terhesség miatt kicsit kényelmetlenül) éreztem magam. Kedden este úgy feküdtem le, hogy semmi szokatlant nem éreztem. Éjféltől kezdve gyakran ki kellett járnom a WC-re (a baba mélyen helyezkedett el a húgyhólyagomon).

Reggel fél ötkor nagy meglepetésemre egy fájásra ébredtem. Azt gondoltam, ez is biztosan Braxton–Hicks. Felkeltem és újra a WC-re mentem, ám az előző után pár perccel egy újabb fájást éreztem. Nyugtatgatva magam visszafeküdtem az ágyba, ahol azonban folytatódtak a fájások, három perces kihagyásokkal. El sem akartam hinni. Biztos voltam benne, hogy hamarosan elmaradnak. Azok azonban egyre fájdalmasabbakká váltak, és nem bírtam kényelmesen elhelyezkedni az ágyban. Tartottam tőle, hogy a vajúdás felgyorsul, azonban nem akartam túl korán hívni segítőimet. Egy kis tépelődés után, kb. hajnali fél 6-kor úgy döntöttem, hívom Nicole-t, az egyik támaszomat. Tudtam, hogy Nicole-nak valószínűleg munkatervei voltak arra a napra, és ha sürgősen szükségem van rá, akkor át kell magát verekednie a csúcsforgalmon. Végül úgy döntöttem, ez valószínűleg igazi vajúdás, ezért megkértem Franket, készítse elő a szülőmedencét. Végtére is, ha vaklárma lenne, még mindig leereszthetjük a vizet.

* A Braxton–Hicks-féle kontrakciók: jóslófájások. Nevüket arról a két nőgyógyászról kapták, akik elsőként írták le a jelenséget a hivatalos szakirodalomban. Teljesen normális, mindennapi jelenséget jelöl. Általában a nap ugyanazon szakaszában jelentkeznek a szülés előtt pár héttel, ritkábban, mint ötpercenként, és főleg pihenés hatására egy-két órán belül abbamaradnak. Sok esetben a szülés is a nap ezen szakaszában indul meg, ezért sok kismama azt hiszi, ezek is csak jóslófájások, de a valódi kontrakciók pihenés hatására nem múlnak el, és az idő előrehaladtával erősödnek és sűrűsödnek.

Jane Palmer

Fordította: Kiss Eszter

Forrás: Pregnancy.com.au • Birth Stories • Waterbirth Stories

Olvasd el, mit írtak erről a témáról a fórumban!

Jarred születésének története 1.



Küldje el e-mailben ezt a cikket!

Feladó (e-mail):
E-mail cím, ahová küldöd:
Megjegyzés: